Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Paladin - Lovag

Szent Fény támogatói, a Szövetség védelmezői, a paladinok megtalálhatóak Tirisfal Glades északi erdőitől kezdve (ahol az Élőholtak előrehaladását próbálják megakadályozni) a Blasted Lands déli vidékéig, szüntelenül vigyázva területüket a Sötét Kapun túlról érkező démoni hordákkal szemben. Hatalmas kalapácsaikkal és a Fény erejével felvértezve ezek a szent harcosok a csapatokat irányítanak a harcok során, s mindvégig a csata sűrűjében forgolódnak.
A paladinok a közelharci harcosok és másodsorban varázshasználók kombinációi. A paladinok ideálisak bármilyen csoportnak, köszönhetően gyógyító, és egyéb képességeiknek, valamint a bűbájaiknak, pecsétjeiknek (seal). A paladinok minden csapattagra vonatkozóan csak egy aurát aktiválhatnak, és meghatározott játékosok esetében meghatározott bűbájt alkalmazhatnak. Védelmi képességeiknek köszönhetően meglehetősen nehéz őket megölni. Gyógyíthatnak még a Szent Fény segítségével is ellenben más harcos osztályokkal. Élőholt specialistáknak is tekinthetőek, mivel számos képességük eleve az élőholtak elleni harcot segíti elő.


 

 
Engedélyezett fajok: Ember (Human), Törpe (Dwarf)
Alap értékek: Életerő / Mana
Hozzáférhető páncélzat: sodronying (mail), bőr, ruha, pajzs, buckler (kis kerek pajzs) és lemezpáncélzat (plate) ( - képzéssel)
Hozzáférhető fegyverek: egy és kétkezes buzogányok, egy és kétkezes kardok ( - képzéssel)
 
 



Rouge - Zsivány

Azeroth zsiványai - kik otthon érzik magukat az árnyak között s hihetetlen gyakorlottsággal képesek eltűnni az ember szeme elől - akkor érzik magukat a legjobban, ha a háttérben tevékenykedhetnek. A zsiványok igazán abban tűnnek ki, hogy maguk javára fordítanak bármilyen helyzetet, s hogy akkor csapnak le, amikor az a legnagyobb haszonnal kecsegtet. Ravasz trükkjeiknek, fizikai képességeiknek, a megtévesztésben, rejtőzködésben és álcázásban való kiemelkedő jártasságuknak köszönhetően a zsiványoknak nem okoz problémát, hogy tolvajként, gyilkosként, kémként, vagy éppen bérgyilkosként munkát találjanak maguknak.
A zsivány karakterosztállyal igazán bonyolult és szórakoztató játszani. A sikered azon múlik, milyen jól tanultad meg, hogy hogyan is használhatod képességeidet, de a játékos a megfelelő tapasztalattal és tudással mestere lehet a zsivány karakternek.


 

 
Engedélyezett fajok: Ember (Human), Törpe (Dwarf), Éj Elf (Night Elf), Ork (Orc), Élőhalott (Undead), Gnóm (Gnome), Troll
Alap értékek: Életerő / Energia
Hozzáférhető felszerelés: ruházat, bőr, kis kerek pajzs.
Hozzáférhető fegyverek: tőrök, dobófegyverek (képzést követően), kard (képzést követően), íj (képzést követően), számszeríj (képzést követően).
 
 



Priest - Pap

A pap karakterosztály a gyógyítás, a tömegbefolyásolás és az fenyegetés/gyűlölet (aggro) irányításának mestere. Vannak más olyan osztályok is, amelyek képesek gyógyítani (paladin, sámán, druida), de egyik sem olyan mértékben, mint a papok. A pap, a többiekhez (paladin, sámán, druida) hasonlóan fel is támaszthatja az elhalálozott játékosokat. Rendelkezik néhány olyan tápoló varázslattal, ami segítheti a csapattagokat, s kulcsszerepet játszik a tömegek manipulálásában is, főként az Altatás (Sleep) varázslatnak köszönhetően. Magasabb karakterosztályban akár irányítást is szerezhetnek a humanoid szörnyek felett.
A csapatok körében az egyik legnépszerűbb karakter a pap, elsősorban a gyógyítás, a feltámasztás, s különösen a Sleep varázs miatt!


 

 
Engedélyezett fajok: Ember (Human), Éj Elf (Night Elf), Törpe (Dwarf), Élőhalott (Undead), Troll (Troll)
Alap értékek: életerő / mana.
Hozzáférhető felszerelés: ruházat
Hozzáférhető fegyverek: egykezes buzogány, tőrök, botok, varázspálcák
 
 



Hunter - Vadász

Azeroth fenevadak széles skálájának nyújt otthont. Lordaeron új világától kezdve Kalimdor ősi földjéig mindenfajta lény megtalálható. Legyenek barátságosak vagy vérengzők és agresszívak, egy dologban mind hasonlítanak. Az összes vadállat különleges kapcsolatban áll a Vadászokkal. A Vadászok követnek, beidomítanak és levadásznak mindenféle állatot és fenevadat, ami csak a vadonban fellelhető. Legyen a kezükben íj vagy puska, a Vadászok csak a fegyvereiket és az állataikat tekintik igaz barátúknak.




 

 
Engedélyezett fajok: Éj Elf (Night Elf), Törpe (Dwarf), Ork (Orc), Tauren, Troll
Játékstílus: Távolsági
Elsődleges varázslat Típusok: Állatszelidités/Idézés, Távolsági (Nyilak, Számszeríj, Törpe puskák)
Erősségek: Távolsági fegyverek, Kedvenc irányítása (állat).
Gyengeségek: Közelharc.
 
 



Warlock - Boszorkánymester

A Boszorkánymesterek olyan varázslók, akik túl mélyen ásták le magukat egészen a démoni hatalom gyökeréig hatolva. A sötét tudás utáni vágy azonban felemésztette őket, és az evilágon túli kaotikus mágiánál ragadtak örökre. A Lángoló Légió (Burning Legion) biztosítja számukra a hatalmat, lehetővé téve, hogy pusztító energiákat szabadítsanak fel és démon mestereik nagyhatalmú küldötteit szólítsák oldalukra.

A boszorkánymester egy elég összetett kaszt. A boszorkánymestereknek lehetnek kedvenceik (démoni szolgák), és sok különféle varázslatuk van, amikhez szükséges hozzávalók egy sorát kell megszerezniük. Ez azt jelenti, hogy kicsivel többet kell tanulnia mint a többi, egyértelműbb kasztnak. Sokféle izgalmas és érdekes képességgel rendelkezik, például a Kilrogg Szeme, Félelem (Fear), Kedvenc idézése és még sok más. Nagyon élvezetes warlockal játszani, de csak ha már rájöttél a dolgokra.


 

 
Engedélyezett fajok: Ember (Human), Ork, Élőhalott (Undead), Gnóm (Gnome)
Alap értékek: Életerő/Mana
Hozzáférhető páncélzat: ruha
Hozzáférhető fegyverek: botok, tőrök, pálcák
Átkok: A Boszorkánymesterek többféle átkot tudnak mondani. A játékos dönti el, hogy melyik átok a leghatásosabb az adott ellenféllel szemben. Átkokat csak az ellenfelekre lehet mondani. Egyszerre csak egy átok lehet aktív. Az utolsó átok mindig felül fogja írni az előzőt, amit a szörnyre mondtál.
 
 



Druid - Druida

A druidák a világ őrei. Generációk óta nem volt rájuk szükség, de szendergésükből felébredtek, hogy szembeszálljanak a fenyegetéssel, melyet a Lángoló Légió legutóbbi inváziója jelentett. Archimonde visszaverését követően a druidák úgy döntöttek, hogy a felébredt világban maradnak segíteni a meggyötört, szétszabdalt vidék újjáépítését. A Légió támadása szörnyű sebet hagyott a természet rendjén, s a druidák annak módját keresték, hogyan is gyógyíthatnák be azt.

A druida osztály különféle játékstílusra ad lehetőséget. Normális formájában a druida egy varázshasználó, aki varázslatokkal, de közelharcban is képes küzdeni. Medveként a druida dühvel (rage) eltöltött harcossá válik, macskaként pedig energiával bíró zsivány lesz belőle, ki képes elrejtőzni az árnyak között. E két formán túlmenően még két különleges állatformába is átalakulhat, de ezenkívül a papok mellett másodlagos gyógyítóként is szerepet játszhat.


 

 
Engedélyezett fajok: Éj Elf, Tauren
Alapértékek: Életerő / Mana (druida forma / vízi forma); Életerő / Düh (medve forma); Életerő / Energia (macska forma)
Hozzáférhető felszerelés: Ruházat, bőr
Hozzáférhető fegyverek: botok (staves), fejszék (képzéssel), tőrök (képzéssel), lándzsa (képzéssel), két-kezes fejsze (képzéssel)
 
 



Warrior - Harcos

Harcos egy közelharc-orientált osztály. Ezeket a karaktereket kemény fából faragták, a fegyverek és a taktika mesterei. A harcos különleges képességei természetesen harc központúak. A Harcos a legjobb egy-egy elleni küzdelemben. Sok más játékkal ellentétben, a Harcosnak a WOW-ban rengeteg képessége és választási lehetősége van csata közben.


 

 
Megengedett fajok: Ember, Törp, Éj Elf, Gnóm, Ork, Tauren, Élőhalott, Troll
Megengedett felszerelés:
ruha, bőr, vért, pajzsok
Megengedett fegyverek:
egy- és kétkezes balták, buzogányok, kardok, (dobó)tőrök
 
 



Mage - Varázsló

A Warcraft varázslói valaha Dalaran mágikus birodalmában összpontosították erejüket. Miután királyságukat elpusztította a Lángoló Légió az arkane művészet szerte a világon elterjedt. A varázsló nagyon fontos, és igen nagy segítséget jelentő csapattag. A varázslók egyik legerősebb képessége, hogy elaltathatják a szörnyeket. Ez nagyon megkönnyítheti a csapat dolgát, ha túlerőben levő ellenfelek támadnak rájuk, mivel a varázsló a szörnyek egyikét kiiktathatja. A varázsló ráadásul teleportálhat is, s megidézhet ételt és italt, hogy segítse a harc utáni felépülést.


 

 
Engedélyezett fajok: Ember, Törpe, Gnóm, Élőholt, Troll
Hozzáférhető felszerelés: Ruházat
Hozzáférhető fegyverek: bunkó (staves), pálcák, tőrök (képzéssel), kardok (képzéssel)
 
 



Shaman - Sámán

A sámánok a klánok és törzsek szellemi vezetői. Kapcsolatba lépnek a szellemekkel, látomásaik vannak a jövőről, s átvezetik népüket a legsötétebb korszakokon is. Bölcsességük és derűjük miatt sokan - hibásan - békés természetűnek tartják őket. De ha kihívják őket, a sámánok számos erővel léphetnek fel azok ellen, akik a természet rendjét fenyegetik.

A sámánok a papokhoz képest csak másodlagos gyógyítóknak tekinthetőek, s meglehetősen szórakoztató választékkal bírnak a varázslatokból és egyéb lehetőségekből. A sámánokat különösen a gyógyítás és a különféle előnyöket biztosító totemek miatt szeretik a csapattagok. A sámánok a totemek négyféle típusával rendelkezhetnek: Föld, Tűz, Víz, Levegő. A sámánnal való játék egyik igen lényeges eleme, hogy kitaláljuk, az adott szituációban melyik totem lenne a legelőnyösebb.

A sámán leginkább a paladinhoz hasonlít, csak éppen jóval kevesebb páncélzattal rendelkezik.


 

 
Engedélyezett fajok: Ork, Tauren, Troll
Alap értékek: életerő / mana.
Hozzáférhető felszerelés: ruházat, bőr, kis kerek pajzs
Hozzáférhető fegyverek: egykezes buzogány, botok, egykezes fejszék (képzést követően)
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

SFsdfadfgv

(Szar az oldal, 2017.05.02 09:22)

AFDCcaW

nincsen

(z42, 2011.01.18 16:30)

a wow fizetös e

Re: nincsen

(kiss, 2013.12.26 16:32)

nem az:D

Re: Re: nincsen

(GABEN100, 2014.06.24 11:29)

A wow igenis fizetős...

Re: nincsen

(iiiiiii, 2015.08.02 17:38)

tttttjhjjb f lll ds aGBRTSDYAL>{}XYL BVGKUC VB,V CN GGBGÉOBN JHF M,UK NM MN MN TMTJHG MGJJJH JGUHGJG HJFJJGHJGI CHYBY NF GUJ HZMJ MHKI JKI I UM JIZU M JH JH J ZI Z7IB Z9I ,M OZ BO,.ÖBU,ÖB9,ZÖBV96, BÖ9B É8UJHN 8IUJMN 98IKM 9IKM, 9OIK,M 9O, 9OK, Ö9OL,ÖOL,ÖPOL.,PÉL.TRRRRRFC9IKM FC 9OIK,RF CV 9OIK, RFC 9OK, V9IK, GV IK,M GFV 8IK, ZGHB 9OLK,TGB 9OLK, TGB9OL,TGBÖOL,.TGBV9 OL.,8IUJN UJN ZHB 6TGBV ZUHNB U7JN 8UJMN M IKM, MJKM IKM, GB 8IUJM RFC IKM DCUJN RDFC UJNFIUJN RRFV UJN RFV IKJKMN RFV OK,M DÜ956T7PIOGUN T79POGUÉ,BN 7T9PUGIÉK.BJ M97PTNM P97TUOIGKJN OIHLKBJ, TZUJNHM K ,GGCXYÍ BC JC

ászár 8

(nuttellakrém, 2013.06.22 16:31)

én blood elf vagyok :D 27 hunter :D

low

(asder24, 2013.06.20 09:37)

A drieand is lehet Shaman

adampierson@freemail.hu

(Methos, 2011.06.21 15:24)

Dik Blood Elf egyik kasztnál sem képviselteti magát?!?!? LoL Kezdők, tényleg ne innen akarjatok okosabbak lenni.

Re: adampierson@freemail.hu

(Niko.., 2013.01.30 18:40)

Hát ja, ott a DK + Blood Elf . De most már sok uj wow van.
De szerintem a Lich King és a Cata a legjob.. a panda egy erőltetett szar.
A burning meg nem tetszik..

ambrus_jozsef2002@yahoo.com

(joco, 2012.12.17 16:36)

mit tegyek ha nem akarom hogy frissuljön a wow!

felöltés

(dani9921, 2012.11.19 16:43)

na lassan feltölti a játékot a gépem utorrenten. csak nem tom hogy most 4 óra van még vagy 2 még hátra mert össze vissza írja:). na mind1 egyszer majd feltölti.

?????

(Kata, 2009.10.30 12:22)

Hol a blood elf?????

Re: ?????

(egywowos, 2012.09.05 18:09)

sok jo kari van de én mind közül a feral dudut birom

agjmpg@citromail.hu

(lord, 2012.07.11 18:21)

amm a aszt nem értem hogy mért tart iensokaig letölteni meg minden?XD

lolasd

(TaurinMindigDCVan, 2012.06.24 08:41)

láttom a hordás fajokat kihagytad...

vazzeezdurvaasdasd

(HyperPRO, 2008.12.04 13:51)

Vazz a WotLK is megjelent, és ide meg még a Blood Elf sincs kiírva...Akkor mikor lesz kint a Death Knight?^^

hozzaszolas

(davidson996@gmail.com, 2011.12.19 00:09)

Én elolvastam pár dolgot a lapon és egyébként jó lenne, de ahogy azt sokan feltűntették a kasztokból hianyzik mindegyiknél a blood elf meg a draenei, a fajoknal meg csak 4 story van leírva ott bezzeg ottvan mind2. Frissítés mindenképp kéne, ugyanis még a BCről sem került fel minden, az eredetin meg már a cataclysmet játszák...
jah a szótárban meg a DPShez ne csak a damage-per-secet írd ki hanem a DPS főleg azt jeleti hogy sebző (aki tank mellett üti az ellenfelet)
és a DK akkor is legsz*rabb kaszt mindközül!!

Re: vazzeezdurvaasdasd

(kriszkiller, 2012.01.16 15:53)

mert lehet hogy nincs beállítva a kiegészítő.Meglehet nézni a wow tauri oldalon be kell írni a neved és jelszavad a jobb fölső sarokban írdbe.

metal-csabi@hotmail.com

(MeTaL-CsAbI, 2010.06.16 00:57)

bazeg, most akarom kipróbálni a játékot, de amit leírtál a végén, abból kb lóf*szt nem értek... elhiszem h hatalmas kocka vagy, de azért érthetőbben légyszi

arva.aletta@freemail.hi

(sylvanasa, 2011.07.12 12:55)

huh en spec blood elf arcane mage vok nevem Sylvanasa tauri wow wod szerveren meg talatok kellene par ember akikkel mjnden heten meetek uldu10 / 25 re aki jonne velem legyszi vegyen fel msn ... arva.vkikieh@yahoo.com... egy biztos csapatot ossze hoznek uldura min 4 k gs esek jojjenek min 2tank (1off, 1main) 3 healer (2 holy priest a tankok melle, 1shaman a dps ek melle) 3-4 raged dps a maradek pedig leet meele es dps v spelles aki szeretne jonni az johet minimum 5-6,).boss ig megyunk majd de ha birjuk tovabb akk menyunk tovabb msn em felul... akk tauri wow wod szerver aki jonne szeretetel varom ertem a dolgom ha uldurol van szo es pro arcane mage vok (blood elf)... nah varom jelentekezoket ciasztok...