Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Draenei

2008.01.07

Draenei

Háttértörténet:

A Draenei nép története csaknem huszonötezer évre nyúlik vissza. Ekkortájt jelent meg Argus világán a rendkívül intetelligens Eradar faj, s természedatda érzékük segítségével a mágia minden formája iránt, virágzó társadalmat építettetek fel. Csakhogy teljesítményük magára vonta Sargeras, a Világok Pusztítójának figyelmét is, aki az eradarok hűségének fejében elképzelhetetlen hatalmat és tudást ajánlott fel a népnek. A három vezető, Kil'jaeden, Archimonde és Velen közül csak az utóbbi sejthette meg a veszélyt: egy látomás mutatta meg neki a világokra váró pusztulást, ha ez a szövetség megköttetik. Két társát meggyőzni nem tudván, és számolva a veszéllyel, mely a nemleges válasszal jár, követőivel együtt, a titakzatos Naaruk egy egy képvislőjének segítségével elmenekült szülőföldjéről. Draenei-nek, azaz "A Száműzötteknek" nevezték magukat, s többezer év menekülés után lelték meg új otthonukat egy eldugott, békés világon, melyet Draenornak (Száműzöttek menedéke) neveztek el. Időközben a Naaruk egy későbbi, a Fény égisze alatt kötendő szövetség reményében a draenei fajt is megáldotta a Szent Fény adta hatalommal és tudással, s az üldözött nép új otthonában újra felvirágoztathatta társadalmát.


Csakhogy az időközben démonná átalakult Kil'jaeden, aki árulónak tekintette Velent, s sosem hagyott fel üldözésével, végül itt is rátalált a draeneiekre, s a velük a világon eddig békésen megosztozó orkokat fordította ellenük. Manipulációi következtében az orkok végül megtámadták a Draeneieket, s a hoszzú harcok során az elvakított, démoni hatalommal segített orkok erősebbnek bizonyultak. A Draenei faj csaknam 80%-a pusztult el a háborúban. A megmaradtak egy része szintén a démoni mágia áldozatává vált, s vagy mutalódtak, mint az Elveszettek (Lost Ones) vagy, akárcsak az orkok, a démoni befolyás hatása alá kerültek (Meghasadtak - The Broken). Csak keveseknek sikerült újra elmenekülni, míg végül Azeroth világán szenvedtek hajótörést...

 

Frakció: Alliance

 

 

Kasztok:

Warrior
Palandin
Mage
Priest
Hunter
Shaman


Kezdőhely: Ammen Vale, Kalimdor

Főváros: Exodar

Hátas: Elekk

Faji képességek:

 

"Bleesing of the Naaru" (A Naaruk áldása): 50 sebzést gyógyít a célponton 15 másodperc alatt (a játékos szintjével arányosan növekszik)


"Gemcutting" (Ékkőmíves): az Ékszerkészítés szakértelmet növeli 15 ponttal


"Inspiring Presence" (Lelkesítő jelenlét): a csapat minden 30 yerdon belül elhelyezkedő tagjának találati esélyeit növeli 1%-al


"Shadow Resistance" : 10-el megnöveli a karakter ellenállását a shadow típusú mágiával szemben